remény

remény
... de mint a terpentinfának és cserfának törzsük marad kivágatás után: az ő törzsük szent mag lészen! Ésa. 6,13

2010. augusztus 3., kedd

Pilismaróti táborozás

Testvérgyülekezetünknek, a Svábhegyi református gyülekezetnek hála, idén is két fiatal táborozhatott Magyarországon a Budapest melletti Pilismarton.2010-ben gyülekezetünkből Petrec Teodóra (Dóri) és Szabó Árpád (Árpi) táborozott együtt a Svábhegyi Református Gyülekezet fiataljaival.

Mivel a táborban nem vettem részt, csak annyit mondhatok, hogy fiataljaink élmény-telítettség állapotában tértek haza, hirtelen azt sem tudták mit meséljenek el előbb. Néhány nap múlva azonban Árpi egy CD-t juttatott el hozzám, melyen a táborozáskor és a kirándulásokkor készült képekre találtam, valamint egy naplószerűen összeállított részletes beszámolót is.

Íme a beszámoló és néhány kép:


Pilismaróti táborozás


2010,07,26 (Hétfő).

Reggel a Svábhegyi templomhoz értünk ahol már várt minket Berta Zsolt Svábhegyi tiszteletes úr.

Megkért hogy segítsek berakodni az autójába azt amit kell, hogy vigyen a táborba. Rakodás közben megérkezett Petrec Teodóra is. Mikor berakodtunk útra keltünk és mentünk egyenesen a pékség felé. Ott vettünk kenyeret és mentünk is tovább. mi voltunk az elsők mert a többi gyerek busszal jött. 10 perc múlva megérkeztek a többiek is. Kipakoltunk aztán meg szétpakoltunk és elmentünk az étterembe. Ott megebédeltünk és indultunk megnézni a helységet. Megnéztük a templomot meg a temetőt. Mikor visszaértünk kaptunk egy kis szabadidőt , aztán meg kezdődött az áhítat. Áhítat után megint szabadidő és utána meg jött a vacsora ideje. Vacsora után megint szabadidő ami közben zuhanyoztunk. Mikor mindenki elkészült közös játék vette kezdetét. Detektíveset játszottunk utána meg takarodó.


2010,07,27 (Kedd)


Reggel hét órakor keltem. Fél nyolcra kész lett a reggeli is amit szabadidő követet. Kilenc órákkor kezdődött az áhítat, ami után megint szabadidő követett. Délben mentünk ebédre. Egy órákkor indultunk Visegrádra. Ott megnéztük a palotát aminek a fele még restaurálásra várt de voltak mér befejezett részek is. Igazi korhű volt minden. Az után mentünk a Salamon-toronyba. Az is egy restauráció volt de nagyon korhű. A belseje múzeummá lett alakítva. Őt órákkor értünk vissza a táborba. Hat órákkor kezdődőt az áhítat. Az után a vacsora meg zuhanyzás. Este kint játszottunk a szabadban aminek fáklyák adták a hangulatát. Este 11 kor takarodó.


2010,07,28 (Szerda)


Reggel hét órakor keltem. Fél nyolcra kész lett a reggeli is amit szabadidő követet. Kilenc órakor kezdődött az áhítat, ami után megint szabadidő követett. Délben mentünk ebédre. Egy órakor indultunk Esztergomra. Ott először a bazilikát néztük meg ahol kb. 1100 lépcsőfok volt ellenünk de nekünk nem ez számított hanem az hogy minél hamarabb felmenjünk a kupolához meg a haranghoz. Az után a belsejét néztük meg. Az is nagy volt. Utána elmentünk a várba. Az is múzeum volt. Ott felpróbálhattuk a vitéz vaskesztyűt, pajzsot, kardot, baltát és a sisakot. Őt órakor értünk vissza a táborba. Hat órakor kezdődőt az áhítat. Az után a vacsora meg zuhanyzás utána meg filmnézés.


2010,07,29 (Csütörtök)


Reggel hét órakor keltem. Fél nyolcra kész lett a reggeli is amit szabadidő követet. Kilenc órakor kezdődött az áhítat, ami után megint szabadidő követett. Délben mentünk ebédre. Egy órakor indultunk a túrára. Kb. 15 km. Nekem nagyon tetszett mert szeretem a természetet. A túra közben vicceket meséltünk. A végére már nagyon fáradt voltam mert egy csepp vizem sem volt. Mikor megláttam Dömöst akkor már alig volt erőm de szerencsére volt egy bolt ahol vehettem magamnak vizet. Dömösröl meg már busszal mentünk Pilismarótra. Őt órakor értünk vissza a táborba. Hat órakor kezdődött az áhítat. Az után a vacsora meg zuhanyzás utána meg filmnézés.



2010,07,30 (Péntek)


Utolsó előtti nap. Reggel hét órakor keltem. Fél nyolcra kész lett a reggeli is amit szabadidő követet. Kilenc órakor kezdődött az áhítat, ami után megint szabadidő követett. Délben mentünk ebédre. Onnan a táborba mert az idő miatt nem lehetett sehova se menni. Három óráig csendes pihenő volt utána meg filmnézés. Hat órakor kezdődött az áhítat. Az után a vacsora meg zuhanyzás utána meg közös játék.



A borzalom napja. Reggel hét órakor keltem. Fél nyolcra kész lett a reggeli is amit szabadidő követet. Kilenc órakor kezdődött az átihat, ami után megint szabadidő követett. Délben mentünk ebédre. Onnan a táborba mert össze kellet pakolni. 3-ra Budapestre értünk. Ott a tiszteletes úr megkínált minket üdítővel meg csokival. Dórival még beszélgettünk és 4:30 kor jött értünk a tiszteletes bácsi. Éjjel 01:30 kor értünk haza.










2009. szeptember 19., szombat

Konfirmandusok tábora Dunapatajon-képekben

Vezetők - az ebédlőasztalnál.


Csoportkép a fájdalmas búcsúzás előtt


Egyik kedvenc játék: a maffiázás



A szabadban

2009. július 13., hétfő

Táborozás


Idén is elmentünk konfirmált ifjainkkal az anyaországi Dunapatajra.
Ez a második alkalom, hogy konfirmáció után, az ifjakat elvisszük Dunapatajra. Idén három másik gyülekezet fiataljaival lehettünk együtt. Ott voltak a bácskossuthfalvi (Délvidék), a laskói (Horvátország) és a mezőlaki (Magyarország) konfirmandusok is.
Esett az eső, és fújt a szél, sokáig nedves volt minden, de megmaradt a jókedvünk és az az elhatározás, hogy mi jól fogjuk magunkat érezni.
Az áhítatok, a csoportos foglalkozások, a játékok töltötték ki időnket. Mindezek mellett azonban időt találtunk a reggeli - vacsora elkészítésére, feltálalására, a mosogatásra és egyéb olyan tevékenységre, melyek szokatlanok egy táborozáson, de otthonosabbá teszik a helyet.
Sok ifjú ismerhetett meg sok ifjút. Sok vélemény ütközött és sok vita alakult ki, s mindennek az volt a célja, hogy a konfirmációi felkészítő alatt szerzett ismereteket elmélyítsük, személyessé tegyük.
Elértük célunkat? Isten tudja. Mi igyekeztünk s majd a tíz év múlva telő, vagy ne adj Isten, üresedő templomaink mutatják meg igyekezetünk gyümölcsét.
Adja Isten, hogy a gyümölcs jó és állandó legyen.

2008. május 9., péntek

Ifjúsági munka

Isten segítségét kérve, gyülekezetünkben újraindítottuk az ifjúsági munkát és alkalmakat. 2008 első napjaitól kezdve két IFIcsoport működik a gyülekezetben. Van Nagy-IFI és van Kis-Ifi. Ezekkel a csoportokkal a pénteki napokon találkozunk délelőtt vagy délután, attól függően, hogy a gyermekek mikor mennek iskolába.

A Kis-IFIs alkalmakra kis feladatlapokat készítünk, Kis Tanítvány nével, melyeken rövid bibliai történetek olvashatók, énekek, kifestők és mindig van egy megoldandó feladat is. Ezeken az alkalmakon a Kis Tanítványban olvasható történetet dolgozzuk fel és beszéljük meg. Természetesen játékkal és énektanulással fűszerezzük találkozásainkat.

A Nagy-IFI már komolyabb témákkal foglalkozó csoport. Ide járnak a konfirmandus növendékek is. A tanulást és beszélgetést itt is ifjúsági énekek tanulásával hintjük meg.

Ezenkívül a konfirmációi előkészítő is folyik a gyülekezetben. Idén 19 ifjú fog konfirmálni a Pünkösdi ünnepen. Isten áldása legyen készülődésükön, elhatározásukon és fogadalmaik teljesítésén.